Kicsiny falum
Már csillagok szentjánosbogara a fény,
mit az este szétlehelt a házak felett,
az éjnek holdszembogara messzi remény,
mely itt álmokkal ringat el minden lelket.
Távol búzapillék suttognak halk mesét,
sok vadvirág tenyérben lepke pihen,
szellő-dajka nyújtja a fák felé kezét,
s elaltatja a lombokat szelíden.
A némaság anyja ölében pihenő
magzat képe, tova a nappalok összes
kusza harca. Oly árny-könnyűn libbenő
a perc, amint ujjhegyén tartja a csöndet.
A völgy szívverésén Isten simít végig,
míg a hajnal árvalányhajú fénye kél,
és elragyog a határról fel a kékig,
ahol már a felhők fecske-lelke él.
Mert kicsiny falum teremtett szépnek rajza,
csodák mesekönyve, ahová a szem lát,
Apám, Anyám, gyermekségem régi arca,
szívem örök otthont csak benne talált.
/Steel verse- https://www.poet.hu/szerzo/Steel/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése